Folytassunk egy kalandot

- Ha egy történetet elkezdünk, azt illik befejezni. – nézett ma rám Daria morcos képpel 8 X 8 cm-es eldeformálódott arcával a skype ablakban, majd ezzel az ábrázattal hirtelen le is fagyott szegény feje. Így bámult rám pár percig, míg internetkapcsolatunk újra egészséges lett és tovább folytattuk diskurzusunkat, mennyire jó volt nekünk azon a messzi földközi-tengeri szigeten...

Hol is vehetnénk fel a fonalat?

A messinai állomásra komótosan bedöcögött a Palermóból érkező szerelvény.

Nagy megkönnyebbülés töltött el, hogy végre visszaérkeztem ebbe a kelet-szicíliai paradicsomba. Senki ne értsen félre, bárhol máshol szívesebben lettem volna, mint Messinában éppen akkor. Csupán szabadulni akartam a mellettem ülő keménykalapos kellemes hetvenes férfitől, aki – ha szimatom nem csalt – 2007-es szüretelésű testes Nero D’avolát árasztott a pórusaiból. Tizenkét megállóval ezelőtt óta próbáltam meggyőzni: Bocsi, de nem tudok olaszul. Ez a nyilvánvaló tény nem annyira zavarta.

-          - Oh, ez igazán felemelő találkozás volt! Remélem még látjuk egymást. – szóltam oda magyarul.

Legtöbbször az ember külföldön ugye angolul próbálkozik. Még akkor is, ha a másik egy szót nem beszél ezen a világnyelven. Persze a helyzet kilátástalan, ezért hangosabban artikulálva folytatjuk, a kezünkkel úgy hadonászunk, mint a reggeli felfrissítő tornánál. A mondandónk végén pedig feltesszük a kérdést, amire már előre tudhatnánk a választ: ÉRTED?

Nem, abszolút nem érti, soha nem is értette és bizony nem is fogja!

Na, én ebbe beleuntam. Jó lesz az neki magyarul is.

Rohantam a kijárathoz, a teletömött gurulós társammal. A vonat szárnyas ajtói kinyíltak és az első ember, akit megpillantottam a tömegben a vigyorgó Daria volt. Jó, igazából csak a második. Maciek a két métert súrolja, ráadásul az utóbbi pár hétben a haja is megnőtt, ami rádob még plusz 10 centit. El sem tudom mondani, mennyire jól esett ez a két emberi arc. Mindkét szemük megvolt és nem jajgattak fájdalmukban. Nekem ennyi pont elég a boldogsághoz.

-          - Anna, Anna! Mindent el kell mesélned! – vigyorgott rám ceruza vékony szájával ez a lelkes kis bulldog.

Én pedig meséltem és meséltem, miközben elindultunk az új főhadiszállásomra. (Ha nem említettem volna, új bungaló volt kijelölve nekem, ahol egy magyar és egy spanyol menyecskével töltöttem el utolsó hónapomat). Mikor már zavarónak éreztem a saját hangom, rövidre zártam a mondandóm, majd lengyel barátnőmhöz fordultam a véleményéért.

-          - Hmm… Hát… Szóval kiszúrtad a szemét. Lehet megérdemelte. – kezdett hangos kacagásba az én Dariam, miközben mindketten tudtuk, hogy van benne némi igazság.

-          - Na, hova utazunk legközelebb Anna? Ideje kikapcsolódnod a sok megpróbáltatás után!

-         - Drága Daria. Minden pénzemet egy kalóz orvosi ellátására tettem fel. Gondoltam hazafelé veszek egy            csomag rizst meg pár kiló krumplit. Azzal elleszek, míg itt vagyok.

-          - Ne csináld már! Menjünk nyugatra! Azt még nem láttuk! Hogy térhetnénk haza, ha még nem is ittunk egy üveg Marsalát Marsalában? Mi Maciekkel mindenképpen el akarunk menni. Gyere velünk!! Majd couchsurfingelünk.

Felettébb nagy kedvem volt egy halom új embert megismerni fél Nyugat-Európa után. Nincs annál felemelőbb, mint a 66. vendéglátódnak ugyanazt elmagyarázni: Nem, Magyarország még nem a Balkán… Nem, nem vagyunk rokonok a törökökkel… És megint csak nem, a pálinka nem vodka! Annál sokkal jobb!!

-          - Szegény vagyok, mint egy burmai cipőpucoló. Maximum stoppolásra lenne pénzem. Pontosabban pár kartonlapra, amire ráírhatjuk merre megyünk.

-          - Akkor meg mire várunk? Te veszed a kartont, mi meg a filcet! – fordult felém ez a végtelenségig pozitív energiákat árasztó teremtmény.

Aztán belegondoltam: most akkor miért is ne? Pár hónapon belül komoly felnőtt nővé kell érlelnem magam mesterséges vegyi anyagokkal. Illene végeznem az egyetemmel, önállósodnom, munkát keresnem, megszeretni a magassarkút (ami tekintélyt kölcsönöz, meg plusz centiket a hobbit lábaimnak), kerülni az iróniát hivatalos ügyeknél, megtanulni életben tartani egy növényt, hogy aztán lehessen egy kutyám. Növény, kutya, gyerek. Mindent csak kis lépésekben. Bár a jelenlegi helyzetben olyan távol vagyok a gyerekneveléstől, mint Kristen Stewart a hihető arcmimikától. Ilyen – már szinte erkölcstelenül – kínálkozó lehetőség mikor adódik még egyszer, amire igent mondhatok? Egy növény mellett csak-csak, de jövendőbeli ebemmel, Morzsival már nem!

-          - Oh, te lány. 3 nap múlva levizsgázok. 2 napig aludni fogok. Öt nap múlva indulhatunk. Így jó lesz?

Öt nap múlva