Vonattal döcögünk Szlovéniába - Útleírás

A peronon toporogtam a 216-os számú Citadella nemzetközi gyorsvonat árnyékában.

‒ Mindjárt jön, perceken belül itt lesz – hazudtam a tőlem pár méterre ácsorgó kalauznak és mellé elővettem a tőlem telhető legelragadóbb mosolyomat. Szerettem volna azt hinni, egy kedves mosoly képes befolyásolni a Budapestről Ljubljanába közlekedő nemzetközi vonat menetrendjét, így pár perccel később indulhatunk el a Déli pályaudvarról.

Hárman indultunk – volna – útnak Szlovéniába a márciusi hosszú hétvégén, Nelli, Ancsa és jómagam. Hogy miért pont oda? Hát nemes egyszerűséggel azért, mert ott még egyikünk sem járt és minimál-költségvetésből ki lehetett hozni az utat.

Piszkos anyagiak

Vonatjegy oda-vissza

11 780 FT

Airbnb fejenként 3 éjszakára Marija lakásában 20 percre a belvárostól

16 778 FT

Szerintem ennél nyomósabb indok nem is létezik, hogy az ember útra keljen. Jász Attila is valahogy így mondta meg a tutit:

,,Az ember nyugtalan teremtmény, s időnként racionálisan nem megmagyarázható indokok alapján mennie kell. Valahová. Ha jó neki, ahol van, azért. Ha nem, azért. Utaznia kell. Hisz ebben a menekülésben van az ő szabadsága.”

Egyszer majd valamikor a távoli jövőben én is szeretnék egy olyan napot, mikor ne azt kívánjam, bárcsak a világ egy másik felén lehetnék. Abban a pillanatban a peronon azt kívántam, bárcsak mindannyian eljuthatnánk Ljubljanába, együtt, közösen. Egyetlen egy aprócska, picurka bökkenő árnyékolta be azt a madárcsicsergéses napot: Nelli késett. Valahol Budapest metróútvesztőjében bolyongott, míg én a kalauznak hazudoztam hollétéről, míg Kalauz Úr csak pöfékelte a cigarettáját és azt hajtogatta, ,,Két percet tudunk várni”.

‒ És tízet? – mormoltam az orrom elé.

De akkor, abban a szent pillanatban az Istenek (az összes természetesen) meghallgatták fohászom, a lépcső végénél feltűnt Nelli meg a narancssárga bőröndje. Soha nem örültem még ennyire a barátnőmnek meg a bőröndjének. Utóbbinak azért, mert abban voltak a fasírtok.

Jó tanács, mit vigyen magával az utazó 8 órás vonatútra:

• Házi kosztot! Hihetetlenül jól tud esni egy kis hazai, mikor korog a gyomrod, fájdalmasan zsibbad a feneked és éppen átlépitek a szlovén határt. Nem csak akkor, de főleg akkor. Mi fasírtokkal és majonézes krumplisalátával turbóztuk fel az utat.

• Egy puhafedeles, lélekemelő könyvet. Puhafedeles, mert könnyű súlyban, és lélekemelő, mert egyszer elvittem nyaralásra Orwelltől az 1984-et és akkor megtanultam, hogy ennél még egy Bravo újság ,,Mennyire vagy partiarc?” tesztje is jobban kikapcsol.

• Zenét, zenét, zenét! Annak van varázsa, mikor zenével a füledben bámulsz ki az ablakon és egyszer csak feltűnnek azok a hólepte hegyvonulatok. Én James Bluntot választottam, ő suttogott a fülembe.

• +1 Hoztunk sört! És egy cseppet sem bántuk meg!

Ha három lány egy egylégterű kocsiban utazik rajta kívül kb. 100 emberrel, akkor nagy az esélye annak, hogy 2-3 órán belül minden kedves utas értesüljön a legutóbbi randijukról, arcápolási tanácsokat hallgasson végig, vagy megtudja, hogy Enrique Iglesiasnak milyen fantasztikus a felsőteste. Az idő így gyorsan elrepült, útitársaink sem toloncoltak le a vonatról, míg a nehezen kimondható Ljubljana vasútállomásán teremtünk.

Alig telt el pár perc, mikor elkezdett cseperegni az eső és a következő három napban el sem állt. Legközelebbi bejegyzésemben így arról szólok, mit lehet csinálni Szlovéniában – bárkaépítésen kívül –, mikor utolér az özönvíz.

Aznap este volt egy kis időnk a városban, amiről hoztam pár sötéten sikerült, eső áztatta fotográfiát: