Az ankarai celebek sorsa

A helyszín Ankara, Törökország, a Föld. Ideiglenes lakhelyem megérdemli, hogy egy kicsit több szó is essen róla az eddigieknél. Megpróbálom összeszedni a gondolataimat, s bevezetni a társaságot a metropolisz nyújtotta izgalmakba. Lássuk!

Ankara tökéletes hely diplomatáknak, politikusoknak, konzervatívoknak, bigott vallásosoknak, megkeseredetteknek és kisgyermekes családoknak. Akad itt egy-két mecset, pár park, szennyezett és kevésbé szennyezett tavak, egy régi vár (ha őszinték akarunk lenni csak egy várfal), valamint egy Atatürk Mauzóleum.

Büdös hattyús park

Halkan megsúgom: Ankara az egyik legunalmasabb város, ahol valaha jártam. Utóbb említettekből nem következik, hogy nem is szeretem a fővárost. Hiszen minden nap meglep valamivel. Hatalmas, kaotikus, nem lehet rajta kiigazodni. Kezdjük csak az öltözködéssel. 

Törökországi pályafutásom során eddig Izmirben, Isztambulban és Bodrumban laktam hosszabb ideig. Izmir a legeurópaibb török város, ahol a fruskák jobban spórolnak magukra tekert posztóval, mint magyar társaik. Isztambulban egy multikulturális fantasztikum, ahol leginkább a városrésztől függ, mennyit engedhetsz meg magadnak. Bodrum pedig... ide kora tavasszal megérkeznek a hófehér testű puffadék brit nyugdíjasok. Mellettük bármit felvehetsz.
Utazásom előtt közvélemény kutatást tartottam az ankaraiak vaskalaposságát illetően. Jobb elővigyázatosnak lenni. Tudományos statisztikák alapján válogattam meg ruhadarabjaimat, mint utóbb kiderült nem eléggé.

Az első munkanapomon magamra pattintottam a narancssárga pöttöm kis rövidnadrágom, s mellé egy kényelmes, magyar szemmel visszafogott toppocskát. Az irodáig tartó félórás gyalogút során csak a vakok, gyengén látók és a külföldi turisták nem mértek végig tetőtől talpig. A romlottság és szemérmetlenség hús-vér alakja sétált velük szemben. Azóta próbálom magam kicsit visszafogni, s megkötni a szükséges kompromisszumokat. Akadnak nehézségek. Nem kellett bevásárolnom akciós burkákból az éjjel-nappal nyitva tartó burka-boltban, ilyen végletekre nem kell gondolni.

A könnyebb megértés érdekében, egy átlagos ankarai lány személyleírása: Hosszú barna haj+hosszú farmernadrág + egyszerű póló. A háttérben meg 35 Celsius-fok.

Vége. Ennyi.  Finito. Egyesek sűrű vakolattal arcukon próbálják feldobni külsejüket. Mindenesetre ,, a több mindig jobb” mondás hívei.Természetesen itt is akadnak kivételek, mint ahogy bárhol.

Ezzel élesen szemben áll, mikor az ember az utcafrontról a járdára ereszti tekintetét. A földet helyenként beborítják a bájaikat áruló kisasszonyok telefonszámait hirdető névjegykártyák. Két fajtájuk van. Egyiken csak a hölgyemény neve, s száma látható. Másokon egészalakos képüket is rányomtatják. Ebben tényleg nem túlzok. Tele vannak szórva a járdák ezekkel a névjegyekkel.

A lakásunk a belváros belvárosában, a Libya caddesin fekszik, csupán pár perc sétára Ankara egyik legnagyobb és legpompásabb imaházától, a Kocatepe dzsámitól. Négy minaretjével ez a monumentális építmény valóban az egyik legnagyobb éke a városnak. Esténként, reflektorokkal megvilágított dicsfényében a leghatásosabb. Minden reggel a müezzin dallamos imájára ébredek, s esténként is az ő énekére hajtom párnámra a fejem. A Koránból dallamosan elszavalt részleteket recsegő hangfalak szólaltatják meg. Ha valami, akkor ez igazán hiányzott Törökországból. A dzsámi alaksorában pedig senki nem találná ki mit építettek. Na, mit? Mit? 

Egy bevásárlóközpontot. Itt van a helyi kis Tesco, Rossmann, Attila virágüzlet. Ha nagyon le akarjuk sarkítani a történetet, egy dzsámiban járok öblítőt venni. Ez még mindig szent hely. Ebből kifolyólag egy, az emberi élethez nélkülözhetetlen dolgot nem árulnak a boltban.
Sört.
Valamint egyéb alkoholos termékeket. Az imaház fél kilométeres körzetében, semmiféle erjesztett nedű nem kapható. Ám de azután!

A Kocatepét körülvevő védőbúra határait átlépve elkezdődik a helyi Király/Kárász utca. Csak itt Olgunlar Caddesinek nevezik. Mocsok, romlás és erkölcstelenség igazán hangulatos környezetben. Személy szerint én nagyon kedvelem ezt a környéket, bár miniszoknyában kétségtelenül még itt is végigmérnének. A sör tíz líránál (1 líra=110 Ft) kezdődik a bárokban. Ennek is köszönhetően nem sűrűn járok el otthonról.

Törökország tele van ellentmondásokkal, s a fentebb említettek még csak apróbb részletek voltak. Ezek az én érzéseimet is ambivalenssé teszik. Ez az egyik legcsodálatosabb, legsegítőkészebb nemzet, mellyel valaha találkoztam. Imádom az országot kelettől nyugatig, Isztambultól Gaziantepig. Mindeközben van egy olyan oldala is, ami számomra felfoghatatlan, értelmetlen, s ezért soha nem lennék képes itt élni hosszabb távon.

Legvégül el szeretném mesélni a hetem legizgalmasabb eseményét: ankarai rádiósztár lettem.

Senki ne érezze magát kellemetlenül, amiért egy igazi rádiós személyiség szavait olvassa. Én ugyanaz maradok, nem változom meg a sikerrel…

Lehet egy kicsit túloztam. Csak egy icipicit :D

Szóval behívtak az ankarai rádióba engem, egy grúz lányt és a török fiatalembert. A nagyvonalú meghívás egyszerű oka: mindhárman önkéntesként dolgozunk a System&Generationnál, valamint beszélünk törökül. Tudva levő, enyhébb epilepsziás rohamhoz hasonló jeleket produkálok, mikor nagy közönség előtt kell beszélnem. Sőt, leginkább beszélni felejtek el összefüggően. Emellett dadogok, izzadok, remegek, s vigyorgok, ahogy csak Johnny Depp tudott valami folytán Las Vegasban.

A rádióműsor során főleg az S&G-ről és az őszi fesztiválokról kellett beszélni. Ezek még úgy mond rendben is voltak. Nem hittem volna, hogy a következő kérdés küld padlóra, s a műsorvezető 'men in blackes' lézerkütyüjével az egyetem alatt vért izzadva megtanult török tudásomat végleg kiirtja az agyamból.

Hogy tetszik Ankara? Szerinted szép város?

Egyszerre kellett törökül beszélnem és egy oltári nagyot hazudnom. Hazudni se tudok, nemhogy még törökül! Egyszerűen képtelen vagyok rá. Ha a véleményemet kérdezik, megszoktam, hogy elmondom. Még ha fáj is. Na, most ebben az esetben békében, váratlan merényletek nélkül szerettem volna eltölteni a munkaszerződésem foglalta időt. Nem szándékoztam öt millió lincselni vágyó lelkes ankaraival találkozni a rádió székháza előtt, végigjárni meztelenül a Walk of Shame-et. Élni akartam. 

Ennyit tudtam kinyögni:

Ankara igazán szép város, tele parkokkal és a környéken még annál is szebb tavakkal.

A veszély ezzel elhárult, s a török ételekre terelődött a szó. Az a rész már sokkal jobban ment :)

Egy kis végtelen török zene: