Nudisták a láthatáron - Mirtiotissa és Paleokastritsa

Piszkosul eltévedtünk…

A sziget nyugati oldalán kacskaringóztunk a fekete Opellel a hegyek között olajfaligetek szegélyezte keskeny utakon. A fák görcsös ágai között olykor-olykor felsejlett a kék tenger. Az orromon forró levegőt szívtam be, mely lassacskán végigégette a légcsövemet. Noémivel hosszú ideje párolódtunk a hátsó ülésen, ám szomjunkat nem csillapíthattuk, míg el nem értük Mirtiotissa beachet.
Az idő csigalassúsággal telt, mintha a másodpercek kétszer olyan hosszúak lettek volna, a kabócák monoton zümmögése pedig csak még jobban elnyújtotta. 

A kabócák mellett egy másik hang lassította utunkat, egy kellemetlen női hang, aki folyton ugyanazt szajkózta érzelemmentes, szaggatott hangján:

- 500 méter múlva fordulj balra – szólt a GPS.

Édesanyám újra és újra megfogalmazta kételyeit a GPS-es hölgy szavahihetőségéről, szerinte az a nő tuti nem járhatott a szigeten, fogalma sem lehet a helyes útvonalról. Tüntetően kinyitotta a 90-es évek elején vásárolt szélvédőnyi Korfu térképet, belefúrta arcát és próbálta túlharsogni a navigációt. Édesapa valahol élvezhette a két nő rivalizálását figyelméért, viszont továbbra is a technikára esküdött. A nyomtatott térkép vs. Globális Helymeghatározó Rendszer központú vita eltartott egy ideig, mely során ilyen és ehhez hasonló nyomós érveket és ellenérveket sorakoztattak fel:

• én diplomás nő vagyok; 
• nekem harminc éve van jogosítványom; 
• ideje lenne végre megtanulnod rám hallgatni; 
• de hidd már el, hogy jó felé megyünk…

A hátsó ülésen esküdtszékünk a következőre jutott: 

• ideje lenne vennünk egy naprakész Korfu térképet;
• és hazaérve frissíteni a GPS alkalmazást.

A hangulatunkat egy olasz rádiócsatorna mentette meg, amit az olasz partok közelsége miatt fogtunk be a kocsiban. Itt kálváriánk katarzisaként felhangzott a ,,Mi Mánki” refrénű itáliai sláger, amit következtetéseink ellenére NEM egy majom ihlette romantikus olasz melódia. Mindenesetre lenyugtatta a kedélyeket a kocsiban való bulizás. 

Az ötvenhatodik olajfaligetet átszelve – néhány sziklaszirttel és egy helyi lakos útbaigazításával később – elértük Mirtiotissa beachet, pontosabban a parkolót, ahonnan egy meredek ösvény vezetett úticélunkhoz. A hazug GPS-es hölgyet az autóban hagytuk, majd úszógumikkal, gyékényekkel és két matraccal felpakolva steven seagalosan kommandóztunk libasorban a hegyoldalon.

Végre szemünk elé tárult az apró homokos, meseszerű kis öböl, a tiszta vizű kék tenger és a parton sütkérező több tucat anyaszült meztelen turista. Igen, mindenki totál csupasz volt.

Mirtiotissa beach ugyanis híres csodaszép fekvéséről, langyos vizű öbléről, kristálytiszta vizéről, valamint arról, hogy ez egy nudista strand.

A sztereotípiákat eloszlatva a nudista strand polgárai elfogadó közösséget alkotnak. Míg a normális strandok kivetik magukból a meztelenkedőket, addig a nudista strandok népe elfogadja a felöltözött közönséget, mindössze a fényképezés nem annyira legális a Pucérok Birodalmában. Egyszerű a képlet, mi pedig nem vetkőztünk és nem fényképeztünk.

Lehet, hogy ebben a pillanatban mindenki fejében egy idealizált strand képe sejlik fel, ahol farkasos törölközőjén ott fekszik borotvált fenekű John Snow, a vízben Scarlet Johanson vihorászva frizbizik Britney Spears-szel, Ryan Gosling pedig kis piros homokozólapátjával ássa a várárkot vérrel-verejtékkel felépített homokvárának.

A valóságban ez nem egy VIP buli, nemtől és kortól független a belépés. A kezdeti sokk megvolt, toleranciánk növelésére remek megoldásnak bizonyult egy jó hideg sör, főleg kánikulában. Nem sokkal később Apa is csatlakozott hozzánk, miután úgy találta, a szomszédságunkban szólóban nudizó ferdeszemű idős bácsi flörtölni akar vele. Két sör és a búvárkodást is simán bevállaltuk. Még akkor sem botránkoztunk meg, mikor a sziklák körüli korallzátonyhoz tartva elhaladtunk a hetvenes éveik derekán járó, fehér bőrű, habtestű német baráti társaság mellett.

Hallom a háttérben, hogy valaki felteszi a teljesen jogos kérdést: hogy akkor miért is jöttünk ide, kitéve magunkat a sokkból fakadó vakság vagy egy élethosszig tartó visszatérő rémálomnak?

Egyszerű. Mert ez a hely csodaszép. Mivel a területet okkupálták a meztelenek, senki nem merészkedik ide. A parton még nem vetették meg a lábukat a napernyő árusok és a bártulajdonosok, nem csúfítja el a partot a napágyak tömkelege. A víz sekély, kristálytiszta, ahol ezüstszínű halak úszkálnak a lábad között.

Hazafelé útba ejtettük a Paleokastritsai kolostort (fotók lentebb), és este Kavosban betértünk egy tengerparti tavernába, ahol megismertük a gasztronómiai orgazmus újabb zászlóvivőjét, a saganaki kagylót. A specialitás egy hét nyelven beszélő paradicsomos-feta sajtos szószban párolt kagylóhús, ami rád néz, kacsint, te meg beleszeretsz úgy ott együltő helyedben menthetetlenül. Egy hét alatt Noéminek és nekem hála Görögországban kihirdették az általános saganaki-válságot, amiért hirtelen ennyire megcsappant a nemzeti készlet.

Vacsora végeztével figyeltük a tenger hullámait és egy nyolcvan és a halál közt egyensúlyozó görbe hátú, fehérre őszült görög asszonyt, aki a napágyakat csapkodta koszos konyharuhájával. Ilonkának neveztük el. Miután napágyról-napágyra az egész parton végigment és minden kerevetből tisztességesen kicsapkodta a beragadt homokot, gereblyét fogott a kezébe és elkezdte felszántani a kavosi tengerpartot. Talán mostanra már körbeérhette a szigetet.

Ilonka teljesítménye nagy hatással volt ránk, a mai napig a legmélyebb alázattal gondolunk munkájára. Azóta az este óta azt vettük a fejünkbe, egy nap rongyot fogunk a kezünkbe, kitanuljuk ezt a szép hivatást, hogy visszatérhessünk Korfura, Ilonka mellé, napágyakat csapkodni.

Paleokastritsai kolostor: