Ki gondolta volna időszámításunk előtt 700 körül, hogy egy
farkas és egy túlélő, csecsszopó ikerpárnak köszönhetően felépül egy örök
város, ami annyira örök, hogy közel 3000 év távlatában is ugyanolyan csodásan
ragyog, ősi hangulat lengi körül, mely minden egyes utcasarkon újabb és újabb
meglepetésekkel örvendezteti meg az embert.
Balra nézek történelem, jobbra nézek történelem
2017. december 29-et írunk, reggel 9 óra, a Chiampino
reptérről egy, a megengedett sebességhatárnál lényegesen gyorsabban közlekedő
taxiban tartott a belváros felé 8 magyar és egy sunyi taxisofőr. A sofőrünk,
Giuseppe, elégedetten fütyörészett és a helyi slágerrádióban felhangzó nótákat
dúdolta, melyeknek nyilvánvaló, egyetlen szenvedélyes témája csakis a szerelem
lehetett. Nem olyan Krisz Rudi féle Homokba rajzolt, inkább olyan Andrea
Bocelli féle szívszaggató fajta, amilyet csak egy vérbeli olasz fiatalember tud
érezni. A sofőr elégedettnek tűnt. Megvolt minden oka rá, kétségtelenül
átvágott minket a viteldíjjal.
Alig értünk ki a Chiampino reptér leaszfaltozott területéről,
néhány pinea fenyővel később szembejött velünk pár ezer évnyi tömény történelem és
az elkövetkezendő pár napban makacsul ott is maradt velünk. Akármerre néztünk,
ott volt! Képtelenség volt kikerülni a templomokat, a kis tereket és a csobogó
szökőkutakat. Giuseppétől a Ponte Sant' Angelo, azaz Angyalhíd lábánál
búcsúztunk. Innen egy utcára foglaltunk egy kedves kis lakást a csodás Airbnb
alkalmazáson keresztül. Legfontosabb szempontunk az volt, hogy minden fontosabb
nevezetességet gyalogszerrel, 30 percen belül el tudjunk érni. Lepakoltunk új
otthonunkban, Noémivel nyomtunk egy vidám ,,megérkeztünk Rómába, mi vagyunk az
élet császárai” táncot, és elindultunk felfedezni a várost.
 |
| ,,Mi vagyunk az élet császárai" stílusú tánc |
Mi és fél millió másik turista
Várakozásaink ellenére nem csak mi tartottuk olyan jó
ötletnek külföldön eltölteni az év végét és a szilvesztert, hanem rajtunk kívül
még úgy fél millió másik külföldi és az olasz lakosság közel 10%-a. Ezt csak úgy
szemre tippeltem meg. Minden helyi nevezetességnél rendkívüli hosszú sorokat
álltunk végig. Az alábbiakban képekkel illusztrálom a technikát, milyen
cselesnek kell lennie egy utazónak ahhoz, hogy élvezhető képek készüljenek Photoshop használata nélkül:
Piazza Navona, mutatós kép
Piazza Navona a valóságban
A Pantheon csodás homlokzata
A Pantheon és sok-sok ember
Trevi-kút este
Trevi-kút és népe
Angyalvári látkép
Angyalvári menet
A tömeg, amit megérte
kivárni
Vasárnap, december 31-én a szomszédos szuverén államba
tettünk kiruccanást, ahol az utóbbi időben már Big Mac menüt is lehet kapni.
Éljen a McDonald’s, éljen a Vatikán!
Már a kapuknál erős frusztrációt és tenyérzsibbadást éreztem,
mikor belefutottunk a hullámzó tömegbe, mely a Szent Péter térre kívánt bejutni
ezen a langyos, vasárnap délelőttön. Háromnegyed órával és – egy 70-es forma, kőkeményre
lakkozott frizurájú olasz díva oldalba vágásának hála –, pár repedt bordával később
bejutottunk a térre. Alig volt időnk kettőt pislantani vagy ámulatba esni Bernini művén, mivel azonnal elkezdődött.
Hirtelen jött a recsegő zaj, teljesen váratlanul hasított
bele a decemberi levegőbe. Felkaptuk a fejünket a hangszórókból kiáramló
hangra, és arrafelé fordítottuk, ahova rajtunk kívül a téren
összegyűlt több ezer ember tette, Ferenc Pápa ablaka felé. Kedves Ferenc, ki
első ezen a néven, kidobta ablakából vörös varázsszőnyegét, mire több ezer
várakozó ember ereiben egyszerre fagyott meg a vér. Az enyémben különösen, mert
egyáltalán nem számítottam rá, hogy összefutunk. Direkt előre megnéztem a pápai
beszédeket, és aznapra, abban az időben egy két perces felszólalás sem volt
betervezve. Ott voltam én, illetve az ablakban olaszul, kellemes hangján megszólaló
pápa, az egyház feje, s bár ekkora távolságból akkorának tűnt, mint egy
M&M’s cukorka, mégis végigfutott a hátamon a hideg és nem tudtam róla levenni
a szemem. Csak azt sajnáltam, hogy drága Mama nincsen itt velem, hiszen ő
biztos kiugrana a bőréből! Vettem is neki fél deci szentelt vizet 5 euróért,
hogy ő is érezze egy kicsit a Vatikánt.
 |
| Én és Ferenc pápa |
Miután Papa Franciscus elbúcsúzott,
kicsit meghatottan, kicsit kalandvágyóan indultunk a Szent Péter-bazilika irányába, hogy
újabb ember építette, emberfeletti látvánnyal hagyjuk magunkat lenyűgözni…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése