Erice és a három testőr

Miután szétszakadt a kedvenc farmerem, elkezdett fesleni a kalandorcsizmám, házi karaokezással vigasztalódtam Neronál. Lengyelékkel sikerült egy éjszaka alatt – rekordot döntve – tizenháromszor elénekelni az It’s raining man című slágert. Mellesleg megjegyzem, ezt eredetileg nem ex-spice girl Geri Halliwell énekeli, hanem 1982-ben dobta piacra a The Weather Girls!!!

Kutattam egy kicsit. Az ,,Időjárás Lányoktól” egyébként olyan hatalmas slágereket hallhatunk, mint a ,,Szex hangjai” (Sounds of Sex) vagy személyes kedvencemet, a ,,Szeretlek, mint a vonat" (Love You Like Train) című alkotást.

Még mindig ránk várt stoppos kirándulásunk utolsó napja, melyet egy újabb város felfedezésével akartuk eltölteni. Eddig ugye kiszagoltuk Trapaniban a halpiacot, Marsala bort kortyoltunk a marsalai naplementében, de még nem jutottunk el a hegy tetejére épült elhagyatott Ericébe. Reggel az energiagyűjtéssel kezdtük, ehhez magamévá tettem egy feltűnően jóképű lekváros cornettót. Az első stoppunk a felejthetetlen Giovanni volt, aki olasz dalokat énekelve szórakoztatott minket az autójában. Elmondása szerint énekes pályáról álmodott, egyszer még be is jutott egy tehetségkutató rádióműsorba. Sajnos ez volt karrierje csúcsa. Egy megőszült olasz kandúrt kell elképzelni, aki hajdanán igen sok menyecskének dorombolhatott. Végletekig dicsérte emberfeletti szépségünket Dariával, s genetikánkat egy-egy szerenáddal jutalmazta! Nem ellenkeztünk. 

Tündéri ember ez a Giovanni! Sajnos munkába tartott, így az Ericébe vezető hegyi út lábánál kirakott minket. Teljesen elérzékenyült, olyan gyorsan meg kellett válnia legújabb rajongóitól.

Már öt perce várhattunk az újabb stopra, mikor Macieknek az a fantasztikus ötlete támadt:

Amíg nem jön senki, sétáljunk!

Persze, két méteres hosszú izmos lábú ember, neked ez csak ennyi. Sétáljunk! Daria engedelmesen követte, míg én megszeppenve álltam ott égi megváltásra várva. Egy órával és két, út szélén talált birkanyájjal később, még mindig senki nem volt olyan készséges, hogy betessékelje zsibbadó tomporomat a kocsijába. 

Aztán jöttek az oroszok. Szásáék is a hegyi falut mentek megnézni. Kicsit bizalmatlanul álltak meg, de amint megtudták, volt szovjet tagállamok vidám képviselői vagyunk, már nem aggódtak. Lengyeleim utazás alatt egyszer sem említették meg, mennyire élvezték az orosz befolyást a múlt században. Ennek köszönhetően – minden szervünkkel épen – feljutottunk Ericébe. Az első adandó alkalommal egy – szerintem – szaracénok által itt hagyott kerti kőasztalon megterítettünk, s a szabadban elfogyasztottunk minden földi jót, amit hátizsákunk rejtett. 

Még most is könnyeket hullatok, a friss olivás kenyérért… Még most is lelkemet adnám a mozarella feléért… Éljen a szalámi, folyjon a bor! Jól esne a mályvacukor...

Talán szegény költőnek szánt a sors, aki házi finomságokhoz ír szerelmes ódákat. Első verseskötetem: Az élet szép, de a lasagne még szebb.

Tehát jöjjön a kultúra. Venusz kastély, Dóm, Balio-kert… Valamint kis sikátorokkal, fantasztikus panorámával és három kutyával találkoztunk aznap, ami még említésre méltó. No tourist, no lélek! A hegyi falu egész lakossága (512 fő) délutáni sziesztáját tölthette, üzleti útra mehetett, vagy csak egyszerűen félt az NB1-es kosárlabdázó Maciektől (akinek kezdett visszanőni seprűszerű haja, így még magasabbnak tűnt).

Vénusz kastélya/ normann kastély

Dóm

kertek alatt

Eljött hát az újabb naplemente. Kiszemeltünk egy megfelelő helyet a premierre. Innen ráláttunk a hegy lábánál elterülő Trapanira, Marsala sólepárlóira, valamint az Egadi-szigetekre. Favignana, Levanzo és Marettimo három testőrként védte Szicília nyugati partját. Várták, hogy a nap zavartalanul elvégezze a feladatát és maradandó emlékeket vihessünk haza. Kedves tőletek Egadi-szigetek! Marettimo drága, egyszer megismerkedhetnénk közelebbről is!

Egadi szigetek

Favignana, Levanzo. Marettimo

Nem tudtuk időben otthagyni a testőröket, így már sötétedés után másztunk lefelé a hegyi szerpentineken. Bolond az az ember, aki három ismeretlen stoppost felvesz az éjszaka sötétjében! Mindennek tudatában, azért sok cifra átkot szórtam a mellettünk elsuhanó járművekre. A lábam sajgott, a hasam korgott, a bor elfogyott. Csak annyit tudtunk, hogy Trapani fényeit kell követnünk, melyek az idő múlásával sem akartak nagyobbak és fényesebbek lenni.

Már a temetésemet tervezgettem – csendes szertartás, hamvasztás, semmi flanc! – mikor megállt nekünk egy fekete Sedan. Massimo szabadnapos rendőr volt, aki kötelességtudóan Nero hétvégi házáig szállított minket. 

Éljen Massimo! Éljen Massimo fekete Sedánja! Éljen mindörökké a szicíliai szabadság!