Emlékeim szerint egy rendkívül egyhangú
júniusi hétköznap lehetett, mikor úgy ültem az irodában a monitor előtt, akár
egy nedvességet kapott narancsos pezsgőtabletta, ami csak céltalanul
pezseg-pezseg magányosan önmagában, várva a lassú megsemmisülést. Ekkor jött szembe
velem egy fotó az internet csodás birodalmában, a közösségi hálón. Egy fénykép
színes, apró házakkal egy hegyoldalban, melyek szinte egybeolvadtak a
sziklákkal. A falucska lábánál a kikötőben tarka csónakok ringatóztak a víz
tetején. Olyan idilli volt ez a kép, olyan mesebeli, hogy biztos voltam benne,
ha eljuthatnék ide, új életre kelnék. Csöpögősen mondhatjuk úgy is, megtalálnám
boldogságom.
Kiderült, hogy a halászfalu a Manarola
nevet viseli, és a Cinque Terre, azaz Öt Föld egyik falucskája a Ligur-tenger
partján, Olaszországban. A Cinque Terre egy olyan érintetlen területe még a
világnak, ahol nem érződik a 21. század hatása. Az öt mérföldön keresztül
húzódó sziklás tengerpart elhelyezkedése miatt annyira elzárt a
külvilágtól, hogy a falucskák a mai napig érintetlenül, kis ékszerdobozokként
sorakoznak a tengerparti sziklákon.
Hamar lőttünk egy nevetségesen
olcsó oda-vissza repjegyet Milánóba, ahonnan három óra tikkasztó vonatozással
jutottunk el La Spezia megyébe (egyébként Pisaból valamivel gyorsabb, ha oda
lenne olcsóbb repjegy). Lelkes szalmakalapos útitársam, Vanda jött velem. Nem a
hal, hanem a Vagány Vanda. Azt hiszem ez a jelző illik rá legesleginkább.
Camping San Michele
Ha három hét alatt
akarsz leszervezni egy utat a júliusi csúcsszezon közepén a paradicsomba, akkor
holtbiztos lehetsz benne, hogy szállást találni szinte lehetetlen lesz. Persze, ha lentebb adod az igényeidet, akkor erre is van esély. Mi például béreltünk egy igazi, komfortos, rozsdásodó
lakókocsit a levantói kempingben a hegy tetején.
Ahogy leszálltunk a vonatról
Levantóban, elkezdtük követni az útjelző táblákat, melyek a Camping San Michele-hez vezettek. Tudtuk, hogy egy hegyet kell keresnünk távol a
civilizációtól. A civilizációt rendben elhagytunk, a gurulós bőröndjeinket
felráncigáltuk az első nagyobb domboldalnak kinéző emelkedőre – mivel alföldi
lányok vagyunk, így seperc alatt megérezzük a szintkülönbséget –, de kempingnek
hírét hamvát sem láttuk. Szerencsére felsejlett egy apró civilizációmorzsa, nyaraló
a dombtetőn, emberek sütögettek a kertben. Összeszedtük hát minden olasz
tudásunkat és átkiabáltunk a kerítésen:
- Camping San Michele? Dove?
Mire a középkorú, Pavarotti
hasonmás háziúr kinyújtotta karját és nyílegyenesen a szomszédos hegy tetejére
mutatott.
Valamiféle megsemmisülés ülhetett ki az arcunkra Vandával, mert két
percen belül kiállt a kocsijával és intett, hogy szálljunk be. Így jutottunk el
kevésbé frekventált, de rendkívül gazdaságos költségvetésű szállásunkhoz. Innen
jártuk körbe a Cinque Terrét és jutottunk el a boldogságom kis falujába is.
Monterosso
A legnyugatibb település, Monterosso, hasonlít leginkább egy tipikus nyaralóhelyhez, ami különlegessé teszi, az a
homokos/apró kavicsos tengerpartja. Itt lehet a legjobbat fürdőzni az öt falu közül, ezért
rendesen meg is telik nyáridőben turistákkal és cifra színekben pompázó napernyőkkel.
Vernazza
A második kedvencem! Lehet azért
is, hiszen itt ettem életem egyik legfinomabb focacciáját egy lépcsőn
üldögélve. Strandolni itt is lehet, de hangulatosabb inkább mászkálni a
kikötőbe torkolló főutcán, vagy a labirintusszerű sikátorokban.
 |
| Santa Margherita di Antiochia templom |
Riomaggiore
A legdélibb falu, pöttöm kikötővel,
ahol ugyancsak lehet fürdeni, bár strandnak nem a legideálisabb hely. Persze mi itt is
megmártóztunk, majd tartós boldogságért és örök szerelemért gyertyát gyújtottunk a
Keresztelő Szent János, olaszosan San Giovanni Battista templomban. Valahogy bármit mondasz olaszul, az sokkal szenvedélyesebben hangzik!
Corniglia
A tengerszint felett 100 méterrel
helyezkedik el a legkisebb és legcsendesebb falu. Be kell vallanom, hogy erre az egy helyre nem jutottunk el. A jövőre nézve ez egy remek indok lesz visszatérni a Cinque Terrére.
Manarola
Ó, a meseszerű Manarola. A Google
fotók talán kicsit meg vannak photoshoppolva, a házak színei kissé kifakultak, de
még mindig vidáman ülnek a hegyoldalban, hogy visszahozzák az ember életkedvét.Innen indul a Via Dell'Amore, avagy a Szerelem Útja Riomaggiore felé, amit az egyik leggyönyörűbb tengerparti sétányként tartanak számon. Sajnos a gyalogút ottlétünk alatt le volt zárva (és ahogy olvastam, még most sincsen nyitva, annyira megrongálódott).A kérdésre,
hogy megtaláltam-e boldogságom kulcsát ezen a helyen, határozottan igennel kell felelnem.
Ha bárkinek szüksége lenne rá, elmondom, nem hoztam haza önző módon. Bárki idelátogat és megkeresheti saját magának.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése