Eiffel és kunkorodó bajszú cimborái

Egy portugáliai kerülővel visszaérkeztünk francia honba. Reggel landolt fapados tákolmányunk, amiről gyerekkoromban valóban azt hittem, hogy kemény fapadokkal rakják tele, aminek ,,kényelmét” el kell szenvedni az utasoknak, azért adják olyan gazdaságosan a jegyeket. Alig két órába telt, míg a reptérről beevickéltünk egy metrómegállóhoz, bár ekkor még várt ránk egy nagyobb feladat, mivel a francia fővárosban 16, ismétlem, tizenhat kisebb-nagyobb metróvonal létezik. Ráadásnak nekünk még volt egy vakunk is, aki csak akadálymentes terepen tudott magától közlekedni (gondolok itt egy frissen learatott alföldi búzamezőre).
A kalóz viccek ideje még reggelre sem érkezett el, a sebesült még mindig rosszul nézett ki, bár már túl volt az életveszélyen. Én tartósan szörnyen éreztem magam, végignézve, hogy az addig hiperaktív és minden lében kanál barátom szenved, mint egy méhecske, aki elvesztette a fullánkját. De, ne búslakodjunk! Inkább haladjuk biztonságosan célunk felé a párizsi metró labirintusában! ,,Még két lépés aztán lépcső… most jön egy mozgólépcső… ott egy kutya, de cuki! Kedveském, most magasra a lábat, beszállunk!” Vagy épp.. ,,nézd már, az előttünk haladó lánynak palacsintát lehetne sütni a fenekén.. Ja, hogy nem látod… bocsi…”. Igyekeztem színessé tenné a metrózás élményét és csak egyszer-kétszer felejtettem el szólni, ha jött egy jegyellenőrző kapu, vagy épp elszámoltam a lépcsőfokokat. Ilyenkor kicsit morogni kezdett, de ettől függetlenül egyszer sem sodortam veszélybe az életét!

            Mikor már épp kezdett bezártságérzetem lenni, feljöhettem a föld alól a legénységgel együtt, hogy tiszteletünket tegyük szállásadóinknál, egy kedves, raszta hajú Bob Marley-nél és hablatyolós ugyancsak raszta lengyel barátnőjénél. A viharos utazás után a fél napot az ágyban töltöttük, majd Pityuval elindultunk megtekinteni Párizs szimbólumát, az építményt, amit minden turista elsőként látogat meg!  Mely nélkül egy itt játszódó film sem létezik! Ami előtt törvény írja elő a levegőbe ugrálós képek készítését (én törvényt szegtem)! Mely 320, 75 méter magas, 8600 tonnát nyom és 2,5 millió szegecs tartja össze!

Elindultunk tehát megnézni az Eiffel-tornyot! Napi érdekességként megosztom veletek, hogy szép magyar nevén Eiffel Gusztávnak nem sok köze volt a torony eredeti terveihez, annál inkább a kollégáinak. Gusztávnak csak megtetszett kunkorodó bajszú cimboráinak az ötlete, és megvásárolta a már bejegyzett szabadalmat (Hozzá kell tennem, hogy más források szerint aktívan részt vett a tervezésben. Ki tudja?). Mivel kifejezetten hülyén hangozna, ha Eiffel és kunkorodó bajszú barátai-tornyának neveznénk a monumentumot, így maradjunk csak a hivatalos verziónál. A holt szezonnak köszönhetően csupán fél órát álltunk sorba mire megvettem 13,5 eurós kedvezményes belépőmet. Pityu nem járt jól, mert előző nap töltötte a 26-ot, így ő már felnőtt kategóriába tartozott. Figyelem, figyelem! Aki még nem érte el korban a bűvös 25-ös számot, az még most gyorsan foglaljon egy jegyet Párizsba, mert különben igen drága mulatság lesz neki! Nekem még maradt két évem elveszteni a szavatosságomat.

            Még fél órába telt, míg a különböző liftekkel a liftes bácsik felhúztak minket a harmadik és egyben legmagasabb szintre. Útközben nagyon megtetszett a liftes bácsi munkakör. Minden egyes felvonóban akadt egy szék és egy színes, villogó gombokkal teli pult ezeknek a szakképzett úriembereknek, akárcsak valami híres lemezlovasnak!  Mindegyiknek kölcsönzött valamiféle tekintélyt, ahogy átnéztek a pultjukból áradó vörös és zöld vibráló fény fölött. Komolyan gondolkodóba estem pár másodpercre, hogy feladom az egyetemet és Párizsba költözöm, hogy magam is liftes DJ lehessek. A 'Ha már itt vagyunk kérjük meg a barátnőnk kezét' szintre érve még egy pezsgőárus is akadt, ahol legolcsóbban, nem kevesebb, mint pofátlan 17 euróért árultak egy pohár  buborékos löttyöt. Nekem meglepetésemre egy járókelő, és még Pityu sem kérte meg a kezem. Bár őszintén szólva ennél nagyobb klisét sem tudok elképzelni, szóval ne is nagyon tegye. Ehelyett kettő határozott gondolat is megfogalmazódott bennem ezen a 300 méter körüli magasságon:

Első számú megállapítás: Ez a torony úgy ronda, ahogy van! Nem csodálom, hogy a németek a második világháború alatt fegyvereket akartak belőle csinálni, vagy, hogy egyes helyiek ,,Csúfságnak” becézik. Talán még az unokaöcsém is szebbet építene legóból, az legalább színes. De most gondoljunk bele! Itt van ez az Eiffel és békaevő cimborái: ,,Na gyerekek, építsünk egy bazinagy tornyot VASBÓL! Szimbolizáljuk vele az ipari fejlődést (meg szerintem az égbe törő férfiasságot)! Persze manapság igyekeznek szikrázó karácsonyfaégőkkel elrejteni ezt a fém-komplexumot, de napfényben ez még mindig nem sokat segít. Ez kérlek szépen, több tucat vastelep mértani pontossággal egymásra helyezve! Na de hagyjuk szegény mérnököt és kollégáit békében nyugodni. Jól van fiúk! Megcsináltátok!

Második számú megállapítás: A kilátás felbecsülhetetlen! Ebben a városban szemet gyönyörködtető szimmetria van, amit csak felülről lát az ember. A sugárutak, az emlékművek, a Szajna, mintha minden előre megtervezve került volna a helyére. Már besötétedett ekkorra és minden ragyogott a sötétben. Olyan érdekes, hogy ezeket a mesterséges fényeket, az autók lámpáját vagy az egyszerű villanykarók fényét mennyire gyönyörűnek találja az ember a magasból, míg közelről az csupán egy egyszerű szürke kis villanykaró.   

            A vastoronyból leeresztettem az aranyhajam, Pityu lemászott rajta és engem is kiszabadított. Járkáltunk, és felfedeztük még a környéket, míg időnk engedte, majd betértünk egy rendkívül hangulatos autentikus étterembe, helyi nevén McDo, magyar nevén 'Mekdonálc'. Természetesen az ismeretlen és egzotikus gasztronómiai ízkavalkád csábított ebbe a bűbájos kis vendéglőbe, nem pedig az, hogy 1 kilométeren belül itt volt a legolcsóbb a sültkrumpli. Bélának vettem jutalmul egy csirkeburgert, aminek valóban nagyon megörült (a férfiakat néha milyen könnyű levenni a lábukról?!).

A kiadós vacsora után ideje volt tárgyalást összehívni, hogyan is történt a szerencsétlen hajótörés. A matróz csupán figyelmetlen volt, vagy szándékosan szított lázadást és okozott maradandó károsodást a kapitánynak? Egy hajón sajnos farkastörvények uralkodnak, ahol a kapitány (ép) szemében a körülmények nem nyomnak sokat a latba. A hajó igenis elsüllyedt, csak ez a lényeg. Az ítélet megszületett, a tárgyalást feloszlatták, a matróz pedig a vizesblokkba menekült, ahol egy tükröződő felületben szembe találta magát egy felpuffadt képű, kócos hajú kelet-európai turistával…