Marseille és polákok

Marseille...

… éti csiga, kikötő, vitorlások, If vára, Taxi… Taxi 2… a harmadikat már meg sem említem. A negyedik, pedig kegyetlenül rossz próbálkozás volt, de azt is itt forgatták. Itt rúgott először labdába Zidane és ért partra keserves 13 év rabság után Edmond Dantes. Január 23-án hajnalban pedig három teletömött bőrönd gurult egymást követve Marseille utcáin a hozzátartozó kelet-európai turistákkal. Milyen szép is ez a hajnali kikötőváros. Bár szebb lenne egy nagy adag koffeinnel a szervezetemben. Még így bedagadt álmos szemmel nézve a várost, első blikkre igazán barátságosnak tűnt. Valami kaotikus metropoliszt vártam száguldozó francia rendőrökkel, hiszen az előrejelzések szerint, amik maguk a tények, ez Franciaország második legnagyobb városa és itt nő ki a tengerből eme békacombevő nemzet legnagyobb kikötője.

Nem voltak tömegek az utcán, a villamos álmosan nyikorgott el mellettünk fel egy dombra, a délelőtti órák valamelyikében (mivel nem voltam időérzékem tudatában) pedig el is értünk a szállásadónkhoz, a mosolygós fhánsziá Alainhoz, aki öt szónál nem beszélt többet angolul, bár franciául sem sokkal többet szólt hozzánk. Kijelenthetjük, hogy nem volt egy kifejezetten bőbeszédű állampolgára országának. A kutyájával már sokkal jobban megértettük egymást. Pár óra tömény alvás után indulhatott a sereg Marseille bevételére, amire három napunk volt. Másnap délre már szinte mindent láttunk, amit csak lehetett múzeumokkal együttesen, így a maradék időben csak csatangoltunk, hátha esetleg valami elkerülte a figyelmünket. Franciaországban az a jó, hogy 25 év alatt szinte minden múzeumba ingyen beengednek, amivel vagyonokat lehet megspórolni, főleg egy olyan városban, ahol múzeumokon és If várán kívül szinte semmi látványosság nincs. A helyzetet nehezíti, ha If várát lezárják az erős hullámzás miatt. Ez nem azt jelenti, hogy nem nyűgözött le a város, vagy épp ,,jöttünk, láttunk, visszamennénk”. Marseille olyan, mint a kikötőben magasodó fehérre pingált óriáskerék. Egyszer felszállsz rá, az ülések kényelmesek, a levegőből látod a várost, a közelben horgonyzó vitorlásokat. A tizenhatodik forgás után azonban inkább kiszállnál és keresnél valami izgalmasabbat. Ahogy az velünk is történt, miután hatodszorra sétáltuk körbe a kikötőt, vagy harmadszorra néztünk szét a tengerparti erődben. If szigete helyett a szomszédos Ratonneaura hajókáztunk, ahol kellemes elhagyatott tengerpartokat és szeles időt találtunk, visszatérve Marseille-be jártunk egy tengerről szóló modern művészeti kiállításon, ahol egy darab halat sem, de annál több konténer-szállító hajóról szóló videót mutattak be, egy másik múzeumban harci maszkokat és preparált emberi koponyákat állítottak ki Dél-Amerikából, vagy épp Óceániából. Bécit és Pityut ez annyira lázba hozta, hogy a mai napig közel 30 koponyafotóval rendelkezem a fényképezőgépemen, ha bárkit érdekel… Egyik este egészségügyi sétánk közben még két tőzsgyökeres, dagadt hasú elhízott patkánnyal is találkoztunk.

szigetek

vasútállomás

Marseille felülről

a 30/23. koponya

A lengyelekről szóló sztereotípiákat bővítve, gyomruk egy bizonyíték a fekete lyuk létezésére, a bort úgy isszák, mintha pisztolycsövet tartanának a tarkójukhoz, az almákat pedig egészben nyelik le. Történt, hogy megkínáltam őket ezzel vitaminban gazdag gyümölccsel, és mire kettőt pislantottam elnyelték az egészet. Semmi csoma vagy szár nem maradt utánuk. Gondolom igyekeznek magukat jó erőben tartani, ha jönnének Szásáék, nehogy megint eltűnjenek újabb pár száz évre. Különben ezeknek a fagyhoz szokott vicces mamutoknak hatalmas nemzeti öntudata van, amit kicsit irigylek tőlük. Ha csak egy lengyel nevet, a megismételhetetlen pápájuk fotóját, vagy egy Chopinról készített emléktáblát láttak az utcán, azt rögtön le kellett fényképezni. Azt is megtanultam, hogy minden –wski vagy –wska végű vezetéknevű élőlény lengyel származású. Marie Curie, leánykori nevén Sklodowska is ebbe a kategóriába tartozik, csak rosszul ment férjhez! Köztudottan nagyon vallásosak, bár Béci saját bevallása szerint azért megy misére, mert utána ingyen kóla és ropi jár a plébánián. Ezek a polákok krumlipürével eszik a levest és kettő helyett három puszit adnak, amit bal oldalról indítanak, (egyébként szándékomban áll kezdeményezni egy közvélemény kutatást, hogy melyik nép melyik oldalról kezdi ezt az üdvözlési folyamatot. Az utóbbi egy évben temérdek kínos pillanatot kellett elszenvednem, hiszen többen azt hitték, a magyar lány annyira közvetlen és barátságos, hogy csókkal kezdi az ismerkedést). A lengyelek kis eufemizmussal szeretnek zsebre tenni dolgokat, legyen az egy feles pohár, vagy egy 7-es BMW. Bár leginkább csak Németországból ,,emelnek el” autókat és viszik haza szuvenírnek a híradások szerint. Talán ez csak egy kis előítélet német részről. Az én barátaim csak apróbb dolgokra szakosodtak: fém tálcák, sótartók, bliccelés a metrón.  

            Lengyel, magyar két jó barát? A lengyelek tényleg ennyire szeretik a magyarokat? Hát engem biztos! De az a tapasztalatom, hogy az ő körükben ez a szép hagyomány annyira nem él. Persze mindegyik el tudja darálni, hogy „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” De így is gondolják? Azt hiszem Európában minket mindenki annyira utál, (legalábbis semmibe vesz), hogy már annak is örülünk, ha egy nép elvisel. Vagy, ha valaki Budapesten kívül más várost is ismer, azt meg főleg, ha ki tudja ejteni, hogy Nyíregyháza!

            Emellett nem mellesleg őrültek is. A marseille-i tartózkodásunk utolsó napján elszaladt velünk az idő. Nem a rengeteg látványosság miatt, amit az utolsó napra tartogattunk. Csak barangoltunk a városban és azon kaptuk magunkat, hogy kopott bőröndjeinkkel fejvesztve rohanunk, hogy elérjük a vasútállomáson a reptéri buszt. Ott teremtünk, jegyet vettünk, bepakoltunk és volt 5 egész percünk a buszunk indulásáig, mikor balról valaki megfogta a kezem (mint azt később észleltem, Béla barátom) és elkezdett futni pótkocsiként maga után ráncigálva vissza a vasútállomás csarnokába. Fogalmam se volt mi lehet annyira fontos, hogy lekéssük a buszt és ne folytassuk utunkat Portoba. Az első gondolatom, hogy azt akarja, vegyek neki kávét, de elfutottunk a kávézó mellett. Aztán meg, hogy sajtburgert szeretne, de a McDonald’s-ot is elhagytuk. A csarnok közepén elhelyezett zongorához rohantunk. Nyugodtan leült a zongoraszékre és elkezdett játszani. Yann Tiersentől kaptam meg a Comptine d'un autre été l'après-midi-t. 

,,Felőlem maradhatunk Marseille-ben”- gondoltam. Imádom a zongora játékot! Ha valaki le akar nyűgözni, a Kis kece lányomon kívül bármint eljátszhat, én olvadozni fogok! Mire a dallam végére ért már többen álltak körülöttünk. Béla felállt a székről, és mintha mi sem történt volna megint elkezdett maga után ráncigálni. Két órán belül már egy Portoba tartó Ryanair járat kényelmetlen székén nyomorogtunk…

If szigete

vitorlás

kelet-európai turisták

osztriga

kikötő