Ó Porto, miért vagy te Porto?

A portoi járaton Pityuval bonyolódtam komoly diskurzusba gyermekkorunk klasszikus meséiről. Ezek a polákok egyébként, azért is beszélik ilyen jól az inglist, mivel ezen nevelkedtek. Náluk nem igazán létezik a szinkron. Persze egy pár mesét a gyerekeknek leszinkronizálnak, de egy bizonyos korhatár után tesznek az egészre. A nézők szinkron helyett feliratot kapnak vagy narrátort, esetleg mindkettőt. Ez a narrátor kb. olyan benyomást kelt, mikor a technika hajnalán még lehetett sms-t küldeni vezetékes telefonra és egy autómata olvasta be az elküldött szöveget. No érzelem, no hangsúly, az irónia pedig kifejezetten lehetetlen ilyen esetekben. Először számomra határozottan rémisztő volt ez a megoldás, mikor lengyel narrátorral egyszer Simpson családot néztünk. A lényeg, hogy újból gyarapodott polák nyelvtudásom, így amellett, hogy ,, Jesteś ojcem mojego dziecka”, vagyis ,,Te vagy a gyermekem apja”, már azt is el tudom mondani, hogy ,,Kubish Puchatek lubi miodek”, ami első hallásra talán úgy hangozhat magyar fülnek, hogy ,,Kupi van a szobádban, takaríts ki!”, de valójában annyit tesz, hogy ,,Micimackó szereti a mézet”.
Ezekkel az életmentő új kifejezésekkel szálltam le a Ryanair vaskacsájáról éjszaka, és indultunk el az előre lefoglalt hostel szobánkba, a ,,Yes Hostel’’ nevezetű helyre. A tulajdonosok napokig gondolkodhattak és millió kreatív nevet számba vehettek, mire megtalálták a tökéleteset. ,,Yes!”-kiáltott fel az egyik és erre mindenkire kiült az elégedett mosoly… Mindenesetre nem lehetett könnyen elfelejteni. Ezen a pozitív csengésű helyen töltöttünk három egész napot, ahol még ingyen reggelivel is szolgáltak. Hogy kívánhatnék ennél többet?

kék mozaik

5/1 híd

            Mielőtt bármibe belekezdenék, ki kell előre jelentenem, hogy ez a város egyszerűen olyan fantasztikus, hogy leírhatatlan! Így nem is próbálkozom túlzottan cifrázni a bemutatását. Fel kell emelni a feneket, felülni egy buszra/vonatra/repülőre, elstoppolni, elzarándokolni, majd személyesen is megismerkedni vele! Ez a város 260 ezres lakosságával Portugália második legnagyobb városa, amit Cidade das Pontesnek, azaz a Hidak városának is neveznek, mivel öt híd ível át a Douro folyón és köti össze a szomszédos Gaia városával. A folyó mentén a kis borpincékben termelik évszázadok óta az égi ajándékot, a mennyei nedűt, melynek neve Porto. Eme emberi kéz alkotta folyékony boldogság a bizonyíték arra, hogy Jézus bár meghalt bűneinkért, de nélküle is léteznek még csodák. Egyik este több e fajta magasabb alkoholtartalmú csodát ízleltem meg. Azóta is visszatérő álmom az az este.

Francesinha, azaz életem szendvicse

            Egyik nap vörös riasztást adtak ki az óceán parton a hatalmas hullámok miatt és nem túlzottan ajánlották, hogy turisták túl közel merészkedjenek a partokhoz. Tehát fogtunk egy villamost és odamentünk. Azelőtt sohasem láttam az óceánt, mindig csak tengerrel találkoztam. Láttam már szürke, háborgó vizet, utaztam kompon az Égei-tengeren vihar közben (aminek női wc-jére kötelesek lettek volna egy 18-as karikát akasztani. Ez elmaradt, így a 8 éves Anna az Ördögűző egyik jelenetébe csöppent azon az augusztusi délutánon). Az óceán az valami vad, végtelen nagy úszómedence. Félelmetes volt arra gondolni, hogy pár, számunkra most jelentéktelen atlanti-óceáni szigetet leszámítva épp szembemosolygok New Yorkkal.

            Még aznap volt a nagy találka rég nem látott oridzsinál gyönyörű portugál barátnőmmel, Martával. Igazi művészlélek a lány, akit még Budrumban ismertem meg. Egy hónapot töltöttünk ott együtt és alig szóltunk egymáshoz többet, mint hogy,, Szép jó reggelt”.. vagy ,,Jajj de finom ez a kebab”! Ez a nyelvi akadályoknak volt betudható, semmint annak, hogy nem kedveltük volna egymást. Akkoriban annyira beszéltem az angolt, akárcsak egy sivatagban élő beduin kecskepásztor. Mielőtt mindenki hazament volna saját kis országába Marta odajött hozzám és azt mondta, hogy nekünk még feltétlenül találkoznunk kell, mert ő érzi, hogy van bennünk valami közös. Néha tényleg elég csak érezni a másikat, a másik személyiségét, hogy megkedveld. Egy év elteltével, az elmúlt nyáron már magasabb szintre fejlesztve nyelvi képességeimet (összetett mondatokban is tudtam beszélni) már egy másik projekt alatt egy hetet töltöttünk sülve-főve együtt Szlovákiában. A rókaszemű Marta prima balerina, színész és rendez is mostanában. Aznap egy helyi lebujba vitt minket. Egy tündéri koszos porfészekbe, ami helyiekkel volt teletömve. A bort kancsóban adták, a kagylót meg 3 euróért.  Esküszöm küszködtem, hogy el ne sírjam magam a gyönyörtől. Az a keddi nap egy különleges nap volt a kis kocsmában, a fado énekesek napja. Helybeli háziasszonyok és egyszerű emberek mentek oda énekelni ezt a melankolikus portugál zenét. Mindenki kapott egy-két dalnyi esélyt, hogy megmutathassa magát a tisztelettudó közönségnek a műfajnál elmaradhatatlan portugál és spanyol gitár kíséretében. A kocsmárosnő egy sült bacalaoval teli tányér szervírozása alatt, vagy sörcsapolás közben elkurjantotta magát, hogy ,,Most pedig következzék a mindenki által ismert Benedito a szomszéd utcából!”. Benedito pedig kiment és a karcos hangján elkezdett fado zenét énekelni. A hangja nem volt tökéletes, és több hangot is elvétett, de a közönség csendben hallgatta ezt a vágyakozó, szomorú zenét. Ha bárki egy kicsit felemelte a hangját a többiek elkezdtek pisszegni neki. Az egyik asztalnál, amit én csak VIP asztalnak hívtam, ott ült négy 60 év feletti, nálam sokkal több mindent megélt öreg énekes. Az arcukat a tenyerükbe hajtották, csendben együtt suttogtak az előadóval és csak élvezték a muzsikát.

Hosszú ideig maradt a kis társaságunk, ittuk a mennyei nedűt és hallgattuk, ahogy Teresa vagy éppen egy másik Benedito a szomszéd utcából énekel nekünk. Rajtunk kívül mindenki ismerte a szöveget és néha a tömeg elkezdte velük együtt dúdolni. Nem tudom, hogy az olcsó, finom bor tette, vagy ezek az egyszerű és egyben fantasztikus portugál emberek, de szentimentálisan be kell jelentenem, azt éreztem, hogy ez a nap ezen a planétán eltöltött 23 évem egyik legszebbike.

               Nehéz szívvel hagytuk ott a poros kis kocsmát és a szaftos tengeri herkentyűket, hogy részt vegyünk egy feledhetetlen (vagy épp mára elfeledett) kocsmatúrán és a fadonál egy fokkal vadabb zenei stílusra rázhassuk kelet-európai testünket.