Római vakáció - második felvonás

Reggel teljesen kialvatlanul tértem magamhoz az éjszakai mulatozás után. Az arcomba csapott a redőny résein beszűrődő fénysugár, a madarak áriákat csiripeltek, a világban béke honolt, egy olajszállító hajó sem süllyedt el az éjszaka, és több hontalan kiskutya is gazdára talált azon a reggelen.  Boldog voltam és halálosan izgatott! Kipattantam az ágyból és a konyhaszekrényhez siettem, ahol hamar megtaláltam szívbéli jóbarátom, Kotyogós kávéfőzőt. Az első kávémig (bölcs Colombo nyomozóhoz hasonlóan) nehezemre esik bármilyen társas kommunikáció. Kávé felhörpint, reggelire egy-egy oldalborda a lengyeleknek és indulhat is a nap. Első programpont: Vatikán Múzeum.

            Mit is kell tudni a Vatikán Múzeumról? Én a belépés előtt annyit tudtam elmondani, hogy a Vatikán felségterületén található, sok benne a szobor, meg a festmény sem kevés, és a múzeum része a Sixtus-kápolna. Három óra bolyongás után nem sok újat tudnék hozzá tenni. Maximum annyit, hogy ,,a gyűjtemény az egyik legfontosabb és legnagyobb a világon és az ókori közel-keleti illetve görög-római valamint etruszk-italikus művészet remekeitől kezdve a kora keresztény, középkori műalkotásokon és a reneszánszművészetén át egészen a 19. századig mutat be műremekeket…” mondá ezt nekem a nem túl szavahihető Wikipédia ismerősöm, bár én ma megszavaztam neki a bizalmat. A lényeg, hogy egy hatalmas területen elterülő épületkomplexumot kell elképzelni, udvarán a valaha látott legnagyobb kőből kifaragott tobozzal, amit két páva őriz, nehogy elszabaduljon.

Tudományos magyarázat sajátos stílusban: Na honnan jönnek a tobozok? A fenyőfáról! Mit szimbolizál a fenyőfa? Hát a fényt! Mi kell az élethez? Természetesen fény, na meg hő! Ráadásul a gigantikus toboz csepp alakú, ami a vizet is jelképezi! Rejtély megoldva, így visszatérhetünk a bolyongó kelet-európai turistákhoz.

A Vatikán Múzeum labirintusában a 115. márványszobor mellett elhaladva kezdett kicsit alábbhagyni a lelkesedésem, ráadásul a gyomrom is fellázadt és ételért kiáltott. Első a kultúra, tehát irány a Sixtus-kápolna, és csupán csak azután egy jól megérdemelt pizzéria. A kápolnát, akárcsak a Titkok Kamráját, mintha szánt szándékkal elrejtették volna az érdeklődő kis roxfortos diákok elől. Bár itt legalább minden teremben kitáblázták merre is van, csak épp azt felejtették el hozzátenni, hogy : Sixtus-kápolna, 10 km. Több, az emberi agy által befogadható festményekkel teli csarnokkomplexumon végigrohanva, három óra bolyongás után elértünk az elvárásainkhoz mérten háromszor kisebb templomba, amit Michelangelo (a félreértések elkerüléséért nem a Tininindzsa teknőc, hanem a festő) több, mint 20 évig pingált, amiért kivívta őszinte tiszteletemet. De ettől függetlenül a tiszakécskei katolikus templom még mindig nagyobb, mint Michelangelo átmeneti munkahelye. A kápolna után magamévá tettem életem legszörnyűbb pizzaként definiált ételkülönlegességét, majd újra disszidáltunk a Vatikánba.

élő művészet

A Vatikán egy masszív falakkal körbevett vallásos Óbög méretű (egy gazdaságilag virágzó és infrastruktúrájában igen fejlett település Bács-Kiskun megyében, egy kis szarkazmussal fűszerezve), lakossága kb. 600 fő körül mozog, és ez az állam rendelkezik jelenleg a világon a legkevesebb Facebook felhasználóval. Vatikánvárosba hat különböző kapun lehet bejutni. Mi a Bronz kapun haladtunk keresztül, ami a bernini által tervezett óriási Szent Péter térre vitt bennünket, aminek közepén meglepetésemre ott felejtették az eddigi életemben látott legmagasabb feldíszített karácsonyfát. Engem az ünnepek után mindig elszomorítanak az el nem takarított haldokló fenyőfák. Az égősor már alig pislákol rajtuk a lemerülő elemtől és csak türelmetlenül állnak ott, mint a megváltásra váró leukémiás betegek.

Na gyorsítsunk a tempón.. Szent Péter Bazilika kívül-belül. Fel a kupolába, mert még mindig annyira szeretek magas helyekre felgyalogolni. 5 eurót fizettem ezért az 551 meredek lépcsőfokért. A 275. lépcsőfok környékén volt az első kiborulásom, de osztottam szoroztam és arra a konklúzióra jutottam, hogy ár-érték arányban és a megtörtént erőkifejtés miatt már nem éri meg visszafordulni. Egy cseppet sem bántam meg! A kupolából való kilépés után egy elképesztő panoráma csapott az arcomba.

a halálos beteg

            A vatikáni szuvenír boltban bevásároltunk egy életre elég ex-pápákat ábrázoló képeslapokból és egyéb kegytárgyakból. A lengyeleim persze hencegtek az ő saját, egyedi, megismételhetetlen II. János Pál pápájukkal. Büszkébbek rá, mint a Balti-tengerre, a Zubrovkára és a krumpliföldjeikre együttvéve. Valahol a sor végén ott kullog Chopin is. Az előző pápaválasztásnál, mikor még Isztambulban voltunk teljesen meg voltak őrülve. Folyamatosan a neten lógtak és egymást hívogatták telefonon, hogy felszállt-e már az a bizonyos fehér füst: ,,Na láttok már valamit? Anyukám azt mondta még nem szavaztak… Csak ne az a brazil legyen!” A Vatican TV ment 0-24-ben!

            A pápázás után egy kis Free Walking Tour következett, ami egyébként egy teljesen jó szervezés a világ nagyobb városaiban, ha nem ráz ki a hideg az idegenvezetők felesleges fecsegésétől, és, hogy órákon keresztül egy esernyőt követsz, mint kis őzgidák az anyjuk fenekét. Önkéntesek végzik az idegenvezetést, és leginkább csak kívülről nézzük meg a nevezetességeket, vagy csak olyan helyekre látogatunk el, ahova nincs belépő. Személy szerint utálom, ha valaki megmondja, mit, mikor és meddig csodálhatok. Legyen az a Forum Romanum, vagy csak egy koszos utcasarkon kinövő (szerintem) Dumbó elefántot ábrázoló tujabokor. De azért csatlakoztunk a menethez, ami nagyobb nevezetességek felé vette az irányt, mindenhol megtörtént a fejtágítás, a végén pedig apró csörrent idegenvezetőnk markába. A jó ebbe a szervezésbe, hogy annyit adsz, amennyit jónak látsz, nincs fix összeg és viszonylag kevésbé száraz a vezetők monológja, mint a hivatásosaknak. Ettől függetlenül idegenvezető iszonyom nem apadt el.

Tevere

Spanyol lépcső

            Az este újra belevetettük magunkat a római éjszakába, hogy szervezetünk tűrőképességét a végletekig feszegessük…