Arancini, légy az enyém!

Hivatalosan is messinai egyetemista lettem. Hosszú kutatás után megtaláltam a koordinátorom, aki eligazított az olasz felsőoktatási rendszer sűrű erdejében. Bár a tantárgyaim fele nem lesz megtartva, amit otthon előre felvettem, de gond egy szál se. Ráadásul még olaszul is lesz egy dallamos nevű, Politica economica e finanziara, gazdasági tárgyam. Amennyire jól hangzik, annyira unalmas is. De nem akarok én a kaotikus olasz tanrendemmel untatni senkit.

            Tegnap megtörtént a lehetetlen, Flavo újjáélesztette a vízellátásunkat. Nem tudom hogyan, milyen módszerekkel, de megcsinálta! Ezentúl nem kell reggelente megtöltenem a vizes palackokat, vége a délutáni zuhanyzásnak, akár este 8-kor is bemehetek a fürdőszobába megnyitni a csapot, mert jól esik, és víz is fog folyni belőle. Ezt természetesen azonnal meg kellett ünnepelni, így áthívtam kedves barátaimat, hogy együtt éljenezzük Flaviot és megünnepeljük a víz visszatérését. Társaságunk két lengyelből, két magyarból (aznap teljesen véletlenül összefutottam a suliban egy magyar sráccal, aki egy hónapra jött kutatni Campusszal), a kis franciából és Flavoból állt. Hatan ötféle nyelven beszéltünk, beleértve az angolt. Bár azt hiszem ez csak emelte az est fényét. Ha elkezdtünk magyarul beszélni, mindenki felkapta a fejét, mintha egy különös dialektusát beszélnénk egy nem létező nyelvnek. Remekül fel lehet dobni egy estét csak azzal, hogy külföldieknek magyarul halandzsázol.

            Először elmentünk arancinit és pitonét enni. Az arancini egy rizzsel, sajttal, egyéb zöldségekkel és paradicsomos szósszal töltött kúp alakú csoda. Ha egy arancini megkérné a kezem, gondolkodás nélkül igent mondanék. A pitonével csak egy kellemes éjszakát töltenék el, ami egyébként mozarellával, zöldségekkel és szardellával töltött lepény.

férjem, arancini

pitone

          A lakoma után a Nino Bixio utcai kis lakásban pár üveg szicíliai nedűvel és a hűtőben izgatottan bontásra váró házi pálinkával elindult a megállíthatatlan lavina. Néha csodálatosak ezek a kulturális különbségek, és ezt tegnap a bornyitás terén tapasztaltam meg.

Hogyan bontsunk bort dugóhúzó nélkül?

francia: Ingrid levette Falvo cipőjét, a bort belehelyezve és a cipőt talpával a falhoz csapkodva igyekezett kicsalni a dugót az üvegből. Nem sikerült.

magyar: a fakanalas módszerhez folyamodtam és befelé próbáltam utat törni. Nem sikerült.

lengyel: valamelyik fiókban találtak egy csavarhúzót és azzal akarták kicsavarozni a makacs dugót a helyéről. Nem sikerült.

olasz: Flavo megtalálta a borbontót.

Lengyel és magyar, ugye köztudottan két jó barát, ki együtt harcol, s issza borát. De miért is találkoznak olyan ritkán nagyobb csoportokban? Mert ez mindenkire nézve veszélyes! Főleg, ha a lengyel kezében  Żubrówka, a magyaréban pedig pálinka van. Az elméletem újra beigazolódott, miszerint a magyar pálinkát, különösen, ha a nagypapám készíti, rajtunk kívül csak a balkáni népek és a lengyelek tudják meginni teljes kontrollvesztés nélkül. Flavo az este végére krokodil módjára földön csúszva közlekedett a lakásban. Ingrid néha megjelent kezében a laptopjával, egyszer a szüleit mutatta be nekünk skypeon keresztül, aztán a barátját. Csodálkozom, hogy nem vettek neki nyomban egy repjegyet és rendelték haza.

Hála neked 21. század és youtube, különösebb nehézségek nélkül megismerhettük a másik nemzet zenei palettáját. Énekkel párosítva az olasz klasszikusoknál kezdtük, a Magna Cum Laudével és Lajkó Félixszel folytattuk, míg nem elértünk Edith Piafig. Imádom Piafot! Ez a nő akár énekelhetne a három rétegű wc-papírról is, akkor is összeszorulna a szívem a hangjától.

Miután az utolsó csepp bor is elfogyott és Flavo kipróbálta milyen, ha egy feles pálinkát kever a vörösborba (amit ezennel szicíliai tengeralattjáróként szabadalmaztatok) lassan elszivárogtunk és csodával határos módon ma mindenki egy darabban kelt fel. Később közösen elmentünk csobbanni egyet az októberi tengerben, hogy kicsit felfrissüljünk.

Egy kis Piaf lefekvéshez: