Tegnapi Taormina

Reggel 9.40-kor a messinai vasútállomás ötödik vágányáról elindult a Taorminába tartó szerelvény, amin negyedmagammal én is helyet foglaltam. Ezt az utazást már lassan két hete, vagyis a megérkezésem óta tervezgettük. A mai nap pedig éppen alkalmas volt arra az utóbbi hét kaotikus ügyintézési fergetege után, hogy mást is lássak Messinán kívül. Így kedvenc lengyeleimmel és az újonnan felfedezett szegedi pajtásommal felkerekedtünk, hogy felfedezzük az ígéretes Taorminát. Ezzel egy időben a magyarok száma nullára redukálódott Messinában.

Ez a hegytetőre épült gyöngyszem 50 km-es távolságra található jelenlegi lakhelyemtől, remek kilátással az Etnára, amit sajnos ma elrejtettek előlünk a felhők. Bár úgy érzem nem ez volt az utolsó látogatásom ebben a kisvárosban. Korábban több embertől hallottam, aki már megjárta Taorminát, hogy sokan túldicsérik a helyet, ráadásul a turisták tömkelege is elrontja a város atmoszféráját. Azt kell mondjam, hogy ezek az emberek hatalmasat tévednek!

            Lehet, hogy az volt az oka, hogy már fél 11-kor odaértünk és a turisták nem szeretnek korán kelni, vagy október közepén már nincsenek annyian. Lehet, hogy ezek az emberek azt várták, hogy minden szökőkútból bor folyjon és meztelen Afroditék sétáljanak az utcákon. Az is lehet, hogy én láttam még keveset a világból, de határozottan állítom, hogy ez az egyik legcsodálatosabb hely, ahol valaha jártam.

            A vasútállomásra érve egy hatalmas tábla várt minket, rajta félre nem érthető jelzéssel, miszerint Taormina jobbra van. Bár ennek a táblának inkább függőlegesen kellett volna állnia, mert meredekebb volt az út, mint amennyire vízszintes. Egy félórás ’hegymászás’ után feljutottunk a mennyország kapujához. Hátranézve pedig a szánk is tátva maradt. Egyrészt azért, mert realizáltuk honnan indultunk, másrészt az elénk táruló panoráma lélegzetelállító volt.  A végeláthatatlan tenger, a meredek hegyoldal, amin felkapaszkodtunk, és persze az Etna felhők takarta csúcsa. Pár perc elteltével elhittük, hogy ez létezik, becsuktuk a szánkat és folytattuk az utat más, egyenletesebb terepen. Szicíliában a legnagyobb gond, hogy az utóbbi évszázadok során több földrengés érte a szigetet. Ha azt nézzük, hogy lényegében pár kilométerre lakom Európa leghatalmasabb még ma is működő vulkánjától, ez nem is meglepő. Messina kétszer is teljesen elpusztult és építették újjá, ezért viszonylag modern épületekkel van tele. De ez a hely valahogy túlélte a nagyobb földrengéseket. A szűk kis utcái mintha egy másik korba teleportáltak volna, ahol szükségét éreztem, hogy minimum egy tógát magamra kapjak. Nem vagyok annyira eltévedve a történelemben, csak többek között fennmaradt egy normann-kori katedrális, több kis templom a középkorból és egy ókori görög színház romjai is. Természeten az utóbbiba is ellátogattunk, az erasmusos kártyának hála ingyenes belépővel, hiszen ki voltunk éhezve a kultúrára. A színházat úgy alakították ki, hogy a színpad mögött egyenes rálátás nyíljon az Etna csúcsára. Unalmasabb daraboknál ez egy hasznos megoldásnak bizonyulhatott. Miután bejártuk a lelátó sorait és elegendő fényképet kattintottunk el, elfogyasztottam megérdemelt calzonémat az életem egyik legszebb panorámáját nézve, a város botanikus kertjében. Nem tudom, hogy a fáradtságtól, az éhségtől vagy a látványtól, de csak akkor szólaltunk meg legközelebb, mikor már az utolsó falat is a gyomrunkban landolt. 

kilátás ebéd közben

A következő célpontunk az Isola Bella volt, ami Taormina teraszairól közelinek tűnő (bár a valóságban közel egy órás séta) elképesztően csodálatos természeti képződmény, mondhatjuk félsziget, amire belépőjegyként 4 eurót akartak elkérni, ezért ezt a programot a következő látogatásra tartogatjuk. A partjait azért érintettem a talpammal. Hagytunk magunknak időt a szárazföldet az Isola Bellával összekötő kavicságyon fetrengeni és élvezni az őszi napsütést, míg meg nem hallottuk az első mennydörgést. Hamar összekapta magát a társaság és a vasútállomás felé vettük az irányt. A szerpentines hegyi útról már messziről láttuk, hogy nem ússzuk meg szárazon, de valahogy egy percig sem bántam. Még soha nem láttam ennyire tisztán közeledni az esőt. Messiről kivehető volt, hogy az esőfelhők a Taorminától 10 km-re lévő ókori görög település, Naxos romjait mossák éppen, és pont felénk tartanak. Pár perc múlva el is értek minket, de még ez is jól esett aznap.

És jól is esett :D (elnézést kérek, ezt nem hagyhattam ki).

eső Naxos felett

            Vizesen, fáradtan és éhesen felkapaszkodtunk a vonatra, ahol 15 perc múlva mindenki, a lehető legérdekesebb pozíciókat felvéve, elaludt. Egy óra múlva Messinában a tócsák között hazabandukoltam... volna, ha nem tévesztem el az utcát merre is lakom. Talán összezavart az a sok szépség, amit ma tapasztaltam.

Isola Bella