Borúra egy kis croassant

Kezdjük egy kis Nina Zillivel, hogy megalapozzuk a hangulatot:

Egy újabb borongós nap vette kezdetét a rendszerint napfényes Messinában. Mostanában mintha a nap elfelejtette volna mi is a dolga errefelé. A csütörtökről kijelenthetjük, hogy az evés napja volt a szigeten. A reggelem egy csokikrémmel töltött croassantal kezdődött. Természetesen csak azért fogyasztottam el, hogy legyen energiám végigcsinálni a napot. A gyomromban lévő croassant, én és Ingrid Erasmus Konferenciára voltunk hivatalosak délelőtt, ahol az ígéretek szerint megtudhatjuk mi is vár ránk ebben a félévben.
Az egy órás konferencia alatt annyiban bővültek az ismereteim, hogy talán megtanultam végre szabályos kockát rajzolni. Minden beszéd és tájékoztató olasz nyelven folyt, de nem csüggedtem annyira, hiszen az előadások után svédasztalos büfé várt az előtérben, ahol különböző feltétes tészták hada várta, hogy megízleljem őket. A könnyű ebéd alatt összeismerkedtem az erasmusos diákok nem spanyol csoportjával. Azt kell ugyanis tudni a felhozatalról, hogy kb. 100 ösztöndíjas hallgató jött ebben a félévben a messinai egyetemre tanulni. Két német, négy lengyel, egy egyiptomi, egy szlovák, szerény személyem magyar honból és 91 spanyol delikvens. A gond csak az velük, hogy nemhogy angolul, de legtöbbjük még olaszul sem tud megszólalni. Ha ritkán meg is közelítik a mi ’nemzetközi csoportunkat’, elkezd spanyolul pörögni a nyelvük és néha még én érzem magam rosszul, hogy nem tudok válaszolni.

            Aznap délután várost néztünk, ahol a spanyolok még külön spanyol vezetést is kaptak. Este pedig focacciata partyn vettünk részt a tengerparton. Ez az étel nagyon hasonlít a pizzához, talán a különbség, hogy vastagabb a tésztája, nem olyan gazdag a feltét (külön hagymás, uborkás, paradicsomszószos és szalámis fajtáival találkoztam) és négyszögletes formában sütik ki. A nem gazdag feltét nem egyenlő azzal, hogy nem őrülten finom. Nem kellett fél óra a focacciata szállítmány elpusztításához, amit egy kis borral öblítettünk le. Az én esetemben, ha átvilágítottak volna egy röntgennel, látszott volna, hogy a kis focacciata szeletek mértani pontossággal egymáson tornyosulnak a gyomromban.

            Mikor hazafelé vettük az irányt realizáltam, hogy a közlekedés megszűnt létezni éjfélhez közeledve, de a villamos síneke követve hazabandukolt a nemzetközi társaság.

            Másnap, azaz tegnap, bal lábbal keltem fel, vagyis inkább zokogva. Álmomban anyukám temetésére készültünk. Az volt az érdekes, hogy már álmomban is tudtam, hogy itt valami bibi van. Éppen indultam volna a szertartásra, mikor megjelent az ajtóban és elmondta, hogy titkos ügynökként dolgozott egy ideig, ezért törölni kellett a személyazonosságát, de visszajött, nehogy aggódjak. Azért utána a biztonság kedvéért felhívtam, hogy nem akar-e szakmát váltani.

            A pozitív fordulat ellenére azért senki nem szereti sírással kezdeni a napot, ami rá is nyomta a bélyegét az enyémre. Fél 9-re volt megbeszélve a találkozó közel a kikötőhöz. A terv az volt, hogy a tenger fölé magasodó Madonna szobor alatti labirintus szerű úthálózatot fedezzük fel közösen. A ’nemzetközi társaság’ meg is jelent időben, a spanyolok késtek, ahogy mindig, de az igazi problémát az jelentette, mikor az egyik felkiáltott, hogy ,,Valaki? Reggeli?” A többiek pedig lúd módjára követve őt eltűntek az egyik pékségben. Egy órás késéssel elértük a Madonna szobrot. Az alatta lévő labirintusban a Minotaurusznak sem kellett volna sok logika és megerőltetés felfalni áldozatait. A labirintus kicsit erős kifejezés, ez egy egyirányú vájat, ahol még én sem tudok eltévedni. Végig az ágyamért és a plüss sárkányomért imádkoztam. A napomat még feldobta a lakás tulajdonossal való csevegés. Miről másról, a pénzről. Ez mindig egy kényes téma, ő pedig túl sokat is akar belőle. Nem akarok ezzel senkit untatni, majd megoldódik, ez Olaszország.

Este be volt tervezve az első hivatalos ’ereszd el a hajam’ erasmus buli. Előtte kedvenc lengyeleimnél volt a találkozó színes nemzetközi társaságunknak, ahova egymagamban mentem. Mivel remek koordinációs képességekkel és olasz nyelvtudással rendelkezem a 20 perces út egy óráig tartott odafelé. Az este új ismeretekkel gazdagodtam a borok terén. Ugyanis szénsavas bort vittem ajándékba, persze tudtomon kívül. Most egy páran biztos fogják a fejüket, hogy  ,,Kedveském, azt úgy nevezik pezsgő…" De nem! Ez az a kategória, mint nálunk az enyhén szénsavas ásványvíz, ami még bor számba megy.

A klubba szerencsére ingyenes belépő járt az erasmusosoknak, nem is szívesen fizettem volna ki a 10 eurós belépőt. Azért sem, mert ha röviden akarom összegezni az estét akkor a 40 fokos benti hőmérsékletet, a csak spanyolul beszélő részeg spanyolokat és az 5 eurós sört említeném meg. Gyorsan leléptünk.

Hazafelé a messina Rodeo Drive-on sétálva, amit itt San Martinnak hívnak, a lányok, Miss Szlovákia és Miss Lengyelország, arról akartak meggyőzni, hogy költözzek hozzájuk és alapítsuk meg közös közép-európai kommunánkat. A ballábas napom után még hajlottam is rá. A Nino Bixionál, vagyis a sikátoros kis utcámnál búcsúzkodtam tőlük, felcammogtam a másodikra, be a szobámba, ahol az asztalomon egy csokis croassant várt Flavótól. Felpillantottam Mickey egérre és tudtam, hogy nagyon is jó helyen vagyok itt.

focacciata

messinai látkép