Milazzo - Skorpiók és naplemente

Ma egy skorpió költözött a fürdőkádunkba. Én már teljesen elfogadtam, hogy az állat mától velünk lakik és ezentúl a másik fürdőszobát kell használnom, de szerencsére megjelent Flavo és elköltöztette. Biztosított róla, hogy a szicíliai skorpiók barátságosak és, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy kérdés nélkül birtokba vette a kádunkat.

az új lakó

A barátságos skorpió esete eltörpül amellett, hogy még mindig nem kaptam meg a Campustól az igazán megérdemelt ösztöndíjam, aminek érkezését a múlt hétre ígérték. Így ma számba vettem a lehetőségeket és a következőkre jutottam. Ha minden nap tésztát eszek paradicsomszósszal, akkor kitart a pénzem a következő péntekig és egyik nap akár még egy fagyit is vehetek magamnak. Emellett pénzt is tudok keresni, ha veszek egy kis műanyag gitárt (bár ez 5 euro), amit már kinéztem a közeli játékboltban. Ezzel kiállhatok a San Martino sugárút egyik sarkára és magyar népdalokkal szórakoztathatom a járókelőket. Ha ez nem jönne össze a másik lehetőség, hogy nagyon gyorsan szülnöm kell egy gyereket és konkurenciaként odaülni a többi kisgyermekes kolduló asszony mellé.

Finoman szólva szegényes anyagi helyzetem ellenére, és mivel nem tudok a fenekemen ülve maradni, ha az utcai hőmérő 30  °C-t mutat, nemzetközi társaságunkkal ma ellátogattunk a közeli Milazzoba. Messziről lerítt rólunk, hogy külföldiek vagyunk. Az olaszok ilyenkor már megérzik a telet, legtöbbjük kötött pulóverben vagy bőrkabátban jár, de minimum, hogy csizma van rajtuk. Ezért nyári ruháinkban szalmakalappal a fejünkön kicsit kilógtunk a tömegből. Fél órás kényelmes vonatút után a város legszélén található vasútállomásra értünk, ahol kiderült, hogy vasárnaponként nincsen busz a belvárosba. Logikusan, hiszen ezen a napon Isten is megpihent, így az olaszok is hasonlóan tesznek. Egy órát bandukoltunk, mire elértük a hosszan elterülő kavicsos tengerpartot. A víz kellemesen meleg és kristálytiszta volt. Bár lehet, hogy csak az én szervezetemnek felelt meg ez a hőmérséklet, mert rajtunk kívül csak pár helybéli kísérelt meg csobbanni a vízben. A parton süttetve kifakult magyar testem a Radical Face-Winter is comingjával a fülemben éreztem, hogy élek (még, ha ez külső szemlélőnek nem is úgy tűnt) és, hogy ez a tél sokat várat még magára.

Miután elég energiát és D vitamint szívtunk magunkba elindultunk bevenni a várost. Egy hegycsúcson magasodó vár volt a célunk. Útközben nem értettük, hogy miért özönlenek az emberek az utcákra, egy idő után pedig a város összes templomának összes harangja egyszerre szólalt meg és nem akarták abbahagyni ezt a monoton kongást. Először határozottan az fordult meg a fejemben, hogy ez valami vészriasztás és kitört az Etna. Az nyugtatott, hogy az emberek arcán inkább kíváncsiságot láttam, mint félelmet, majd pár percen belül meg is jelent a vígan ünneplő tömeg, akik egy Mária szobrot, kezében a kis Jézussal, hordoztak körbe, őket pedig a helyi erők, vagyis a helyi fúvószenekar kísérte. Nem tudom pontosan, de valószínű, hogy a város védőszentjét ünnepelték.

A meredek séta után pont elkaptuk a naplementét a vár közelében, ami több volt, mint lélegzetelállító. Megjártuk a várat, amit az araboktól kezdve a normannokon keresztül a spanyolokig , aki csak tudott, elfoglalt a történelem során. Tehát a mai napra is jutott a valami a kultúrából, így teljes nyugalommal indultam haza a messinai kis sikátoros utcába, ahol Flavo meleg vacsorával várt minket.

Milazzo